Olvastam

Már régen olvastam, csak a minap belebotlottam véletlenül a honlapjába, és úgy gondoltam megemlékezek róla. Nálam sokkal okosabbak írtak már róla ajánlókat és kritikákat, én most ezt nem tenném.

Csupán egy kicsit morogni akarok, hogy miért nem jelent meg még a befejező két kötet? A vicc az, hogy a tudom a választ, jó pár hónapja írtam az írónőnek, Zelenák Anikónak, hogy gratuláljak a megalkotott világhoz, és, hogy érdeklődjek mi a helyzet a befejezéssel. A válasz lényegében annyi, hogy a kiadókat nem nagyon érdekli.

Azt tudni kell rólam, hogy a fantasy nem nagyon érdekel. Ez sem nagyon érdekelne, de szerencsére a negyedik kötettel kezdtem ismerkedésem az Elshaan világgal. A hihetetlenül részletes, kidolgozott univerzum és fordulatos történet hatására elkezdtem felhajtani a korábbi részeket is. Ekkor kellett csalódnom, mert a közepes első rész után, kaptam egy gyengécske másodikat. Szerencsére a harmadik már szépített. De a negyedik... a negyedik folytatásért kiállt.

	6/10
	4/10
	7/10
	9/10

A XXIII. század: az emberiség diadalútja a csillagok közé, kolóniák négy rendszer lakható bolygóin. A technikai fejlődés töretlen; beépíthető implantok, planetáris net, kvantumchipekkel bővített, sőt mesterséges tudatokkal ötvözött intellektusok - némelyek már többek őseiknél, poszthumánok.A XXIII. század: az emberi kolóniák és az anyabolygó közti kulturális szakadékok mélyülnek. Az ötnapos földi háború hosszas civilizációs agóniába torkollik. A megalopoliszokban élők maradéka menekül; a kolóniák felé tartó űrhajók tucatjain milliók várják krioálomban egy új, jobb élet lehetőségét. A Tau-rendszer bolygóján lakó Eliott és Nicole a bevándorlókat szállító hajók érkezésével olyan események közepébe csöppen, melyek az emberi faj jövőjét örökre megváltoztathatják. Úgy tűnik, az események mintázata mögül idegen intellektus néz vissza az őt fürkészőkre. Ám akár saját változó lényegével, akár valami más, soha nem tapasztalttal szembesül, az emberiség először találkozik egy másik értelemmel.

Ha végeztem jön egy ízelítő, kritikaszerű írás is. Eddig jónak tűnik. :)

Elég sok könyvet sikerült mostanság beszereznem, nem sok mindenkit érdekel, de azért leírom ide.

Andy McNab: Tűzfal
David Brin: Csillagdagály
Greg Egan: Karantén
Kasztovszky Béla: Grin
Jonathan Lethem: Amerikai amnézia
Donald James: Monstrum
Donald James: A jövendőmondó
Kim Stanley Robinson: Vörös Mars (2. kötet)
update: Richard Morgan: Törött angyalok

Végére egy ígéret: nehéz lesz úgy írni, hogy nem lövöm le a történet elemeit, és közben mégis figyelemfelkeltő legyen, de megpróbálom, hátha több lesz az állandó látogatoim száma. :)

A nem kifejezetten dicsőséges galaktikus háború réges-régen véget ért, de még ma is sokan emlékeznek rá. A harcokban két nap pusztult el, valamint az a milliárdnyi élet, akiknek léte ezen napoktól függött. Most, nyolcszáz évvel később, az első nap megsemmisülésének fénye éppen elérte Masaq’-ot, a Kultúra orbitálját. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy a második fénycsóvának lesz hova megérkeznie.

A Kultúra egy újabb dicstelen háború következményeit próbálja elsimítani, és a szövevényes galaktikus játszma egyik elemeként kísérletet tesznek arra, hogy a festői Masaq’ orbitálon összehozzanak egy politikailag fontos találkozót a kelgir küldött és Ziller, az emigrációba vonult zseniális zeneszerző között. De ezekben a feszült időkben egy ilyen találkozónak beláthatatlan következményei lehetnek...

A Kultúra egy nagyszerű része a világegyetemnek (már-már rózsaszín), ahol mindenki boldog, mindenki azt csinálja amit akar, és a mesterséges intelligenciák, úgynevezett Elmék, őrködnek felettük (valójában irányítja őket, de mindegy:) )
Az említett dicstelen háború, a kelgir polgárháború volt, ami a Kultúra, pontosabban az Elmék "játékának" az eredménye volt. A kelgirek nem túl barátságos természetű lények, három lábúak, egész testüket bunda borítja, ráadásul ragadozó őssel rendelkeznek. Szigorú kasztrendszer szerint élnek, ami a Kultúrának nem tetszett, és polgárháborúba taszította őket.
Az újjáépülés kezdetén magas rangú kelgirek kiválasztották az életét teljesen megunt Quilan őrnagyot. Quilan természetesen belement, mert azt ígérték neki, hogy ha teljesíti a küldetést, akkor belehal. A küldetésre vonatkozó memóriáját kissé megbuherálták, elfelejtett mindent, majd ahogy közeledett célja felé, úgy jutottak eszébe a részletek, majd végső célja. Hogy biztosan teljesítse misszióját kapott egy társat, Huyler altábornagyot, akinek a tudatát a fejébe töltötték.
Kezdetét veszi az univerzum legnagyobb összeesküvése.
 

7,5/10. Nem érdemelte meg a 8-at :P Jó regény, de számomra nagyon hullámzó. Már beszerzés alatt a többi Kultúra regény. :)

A 25. században az emberek tudata digitalizálva tárolódik a koponyaalapba épített tokba, és ha a test el is pusztulna, a tudat újraburkolható egy másik testbe. Csak ha a tudattok maga is megsemmisül, akkor következik be a Valós Halál.

A leggazdagabbak azonban még erre is fel vannak készülve. A tudattok tartalmáról rendszeresen biztonsági másolatot készítenek. De akkor miért lőné főbe magát egy olyan befolyásos ember, mint Laurens Bancroft? Miért akarna öngyilkosságot elkövetni valaki, ha tudja, hogy órákon belül újra életre keltik.

Takeshi Kovacs, egy elit katonai alakulat volt tagja most Laurens Bancroft megbízásából kezd nyomozni a rejtélyes öngyilkosság ügyében. Új testbe burkolva kell felgöngyölítenie szálakat egy számára idegen világban. Takeshi Kovacs hamarosan az egyre féktelenebbül pörgő események közepén találja magát. Veszélyes viszonyt kezd megbízója feleségével, ismeretlen személyek a legkegyetlenebb kínzásoknak vetik alá, profi bérgyilkosok törnek az életére. Ahogy egyre tisztábban rajzolódik ki a titokzatos összeesküvés képe, úgy nő az esélye annak, hogy az ügy végső megoldása előtt Takeshi Kovacsra is a Valós Halál vár.

A fülszöveg bőven elég ide. :)
Eddig nem szerettem a cyberpunkot, 10/10.

Néhány könyvről még vannak friss emlékeim, azokról szeretnék a következő néhány post-ban megemlékezni.
Utolsó őrség fülszöveg:

Különös vámpírtámadás áldozata lesz a skóciai Edinburgh-ban egy orosz fiatalember. A Nappali és az Éjszakai Őrség, no meg persze az Inkvizíció egyaránt szeretné kideríteni, mi is történt valójában. A megindult nyomozás egyre furcsább fordulatokat vesz. Kiderül, hogy megtörtént az, ami korábban elképzelhe­tetlen volt: összefogott egy vámpír, egy Fénypárti mágus és egy Inkvizítor, hogy megszerezzék a világ leghatalmasabb talizmán­ját, a Minden Koronáját, amelyet még maga Merlin készített. Utolsó Őrségnek nevezik magukat, mind a hárman Legfelső szintűek. A világ feletti uralomra törnek? Ezért nem fognának össze a Fény és a Setét erői. Valami más, ennél is nagyobb cél vezérli őket.
A nyomozás szálai Edinburgh-ból a távoli és ősi Szamarkand-ba, majd ismét Skóciába vezetnek. A küzdelem egyre kegyetle­nebb, kíméletlenebb, az Utolsó Őrség minden szabályt, magát a Megállapodást is megszegve mágikus eszközökkel felfegyverzett embereket is bevon a harcba. A tét a Másfélék megmaradása...

Újra itt van Anton Gorogyetszkij, aki most már Legfelső szintű mágusként kapja az először rutinnak tűnő, de később szinte megoldhatatlan feladatot.
Gyilkosság történik Skóciában, pontosabban Edinburgh-ban, egy fénypárti mágus által vezetett Skócia Katakombái nevű hely Borzalmak termében; vámpír bábuk, kínzóeszközök között, ráadásul minden jel szerint vámpír támadás történt. Az áldozat orosz, akinek apja hasonítatlan másféle és jóban van Geszerrel és Zavulonnal is (arra is gondoltam, hogy valójában egyik sem ismerte, csak kellett valami szöveg Antonnak. :)
Anton hamar beleveti magát az események sűrűjébe, lassan kiderül, hogy miért olyan fontos hely ez a Borzalmak terme, miért kellett meghalnia nem egy embernek pont ott. És persze lassacskán kiderül az is, hogy kik vannak az egész mögött.
Itt adnék egy hatalmas fekete pontot a fülszöveg írójának. Hihetetlenül elrontják az olvasó élményét.
Egy apróbbat adnék az írónak is, nem tetszettek a tömeg jelenetek. :) De ezt ellensúlyozta azzal, hogy az Éjszakai őrség és a Nappali őrség filmek eseményeit belefűzte a regény történéseibe, mint álomkép.
Természetes "régi" ismerősök is feltűnnek, mindenki hozza a formáját, és egy újabb pont az írónak, mert sikerült megvezetnie.
Végre megtudjuk a Homály rejtélyét, ami talán egy kicsit meseszerű, de hát fantasy, szóval belefér.
A nagy megoldás most is elmarad, természetesen a világ és a másfélék megmenekülnek, de a tanulságot nekünk kell levonnunk.

Elvileg a tetralógia ezzel a kötettel befejeződött, állítólag viszont készül a folytatás. Várom. 9/10.

Az Odessa világa két rivális vetélkedésének kereszttüzébe kerül, akik az ellenségeskedésért jóval többet fizethetnek életüknél.

Az egyik oldalon Nicholas Fisk gróf, az Odessa kormányzója és a lyrán uralkodó, Katrina Steiner hű támogatója. Miközben azon munkálkodik, hogy eltiporja a Katrina uralma ellen kitört lázadást a Szövetség tucatnyi világán, Fisk abban reménykedik, hogy véglegesen megsemmisítheti az egyik legsikeresebb lázadót. A konfliktus másik oldalán Archer Christifori altábornagy és Archer Bosszúállói, akik Victor herceg oldalán állnak, és támogatják a herceg Katrina elmozdítására irányuló törekvéseit. Bár Christifori tisztában van vele, hogy az Odessa világa csapda, a lehetőség, hogy megnyerhetik ügyöknek a híres zsoldos egységet, Snord Irregulárisait, túlságosan csábító ahhoz, hogy elmenjenek mellette.

Ám ahol békét várnak, kitör a háború. És az árulás a szürke árnyalataiba öltözteti az ellenségek és barátok fekete-fehérjét.

Az elején leszögezném, hogy soha nem fogom megbocsájtani Pardoe-nak, hogy életre keltette Christiforit. Egyszerűen úgy utálom az embert ahogy van, fogalamam sincs, hogy tudnak emberek állni mellé. Na de essen pársz szó a könyv történéseiről.

A regény elején nagyon megörültem. Dübörög az EgyNem polgárháború, és Catherine Steiner-Davion nyitott, szinte elhittem, hogy valami politikai cselszövős történetet kapunk. Tévedtem. Cselszövés az van, csak nagyon átlátszó. Ahogy a fülszöveg is említi Odessára szólítja a kötelesség Archer Bosszúálló ezredét, hogy állítsa a polgárháború másik oldára Snordékat, igen ám, de miközben mindkét parancsnok a megbeszélt találkozóra siet, mindengyiküket megtámadják. Snordékat Archerék, Archeréket Snordék. Mindkét fél azt hiszi, hogy átvágták, ezért bosszú hadjáratba kezd a másik ellen. A könyv egyik nagy hibája, hogy egyből a támadások után felfedi a harmadik oldal a Wolvertoni Felföldiek szerepét. Ha ez csak a regény végén derül ki, lehet jobban tetszett volna.

Innentől folyamatos harc, ami igen jól esett, már nagyon régen olvastam Battletechet, kellemes volt elveszni a mech csaták zűrzavarában. Miután Archer "barátnője" és a későn érkező Sherwood leleplezte a Fisk, a bolygót kormányző gróf és a Wolvertoni Felföldiek összeesküvését Archer egyből fehér zászlóhoz kapott és rohant, hogy megbeszélhesse a dolgot eddig utált ellenségével. Pillanatok alatt létrejött a szövetség, és totál lenullázták a Felföldieket. Végül igazságszolgáltatás, ahol a gonosz elnyeri méltó büntetését.

A levezetésben visszaugrunk Új-Avalonra, ahol Catherine megkapja a rossz hírt, és teljesen kiakad. Nem értem, miért kellett ennyire emócionális szukát csinálni a korábban csenben tervezgető lányból. Christifori utolsó szava kellemes mosolyra húzta a számat: "Ha kell a bolygó, gyere, és vedd el... ribanc."

Kicsit kevés, ahhoz képest amiket mostanában olvastam, de összességében 6/10, hiába Christifori és a teljesen kiszámítható történet vezetés, teljesen kikapcsolt és élveztem teljes egészében.