Olvastam

Pofátlanságom határtalan, most a deltablogról lopok. Elfújta a lökéshullám. Finn posztapokaliptikus képregény. Morbid humorral.

Két név nélküli katona (egyetlen megkülönböztető jelük, a homlokukon egy ikon, ami az egyiknek egy célkereszt, a másiknak egy lángnyelv) unalmas mindennapjaiba csöppenünk bele. Pedig körülöttük, a lerombolt, sugárszennyezett városban dúl a háború, kékek, sárgák, pirosak (és zöldek) ölik egymást céltalanul.

Ennyi talán elég is ízelítőnek. Itt lehet megnézni az eredetit, aki pedig nem boldogul, itt találja a magyarra ferdített verziót.

Szépen megrajzolt, zseniális, fárasztó, hangosan röhögős. de csak 9/10, mert nem mindegyik vicces, és követelem a folytatást. :)

Elég sokat álltam a könyvespolcom előtt, találtam valamit, amiben nagyon bízok. :)

Vlagyimir Girskin huszonöt évesen nem sokat szeretne az élettől. Igazi "Lúzeruska" - ahogy orosz édesanyja szólítja - pénz nélkül, kilátások nélkül, egy szekrény méretű barátnővel, és a bevándorlási hivatal végtelenül unalmas mindennapjait éli New Yorkban. Ám egy napon útjába akad egy furcsa orosz öregember aki a letelepedési engedélyért nagyobb összeget helyez kilátásba Girskinnek, és jó kapcsolatokat, amiből ugye sosem elég. A fiú belemegy a piszkos játszmába, és nemsokára Právában, a kultúr- és maffiaparadicsomban találja magát egy tréfás kedélyű gyilkos maffiózóval, Bobákkal az oldalán. Ketten ördögi tervet eszelnek ki, hogy az Európában identitásukat kereső hiszékeny amerikai fiatalokat kifosszák. Kezdetben minden simán megy, csak épp Práva az illúziók városa, ahol senki sem az, aminek látszik...

Az Orosz rulett kezdőknek vérbő humorú beszámoló az európai zsidó bevándorlók USA-élményeiről, miközben feledhetetlen szatíra is egyben, amely ízeire szedi szét a nagybetűs "Amerikai álmot". Ahogy egy lelkes kritikusa írta; "Vlagyimir Girskin leigázta Európa egyik felét, csak a rossz felén kezdte..."

"Nagyratörő, vicces, bölcs, tele cinizmussal és irodalmi áthallásokkal, Nabokovval keverve, nem felrázva." - Kirkus Review

"Shteyngart nemzedékének egyik legtehetségesebb és legszórakoztatóbb írópalántája." - New York Observer

Mit várok a könyvtől?

Ó, hát pont erre van most szükségem a komoly scifik után. Sven Hassel morbid poénjain is majd megszakadtam, orosz maffiás humor nem sokban különbözhet. Amúgy is nagy orosz fan vagyok... és ne tessék rosszra gondolni! :)
Nem látszik az írásomon, de nagyon felspanoltam magam; ideje bele vetnem magam. Még az sem veszi el a kedvem, hogy a fülszöveg elég nagy valószínüséggel ügyesen leleplez egy két dolgot...

Szerencsére rövid könyvecske, belehalok, ha Monstrum hosszúságú lett volna. A legnagyobb bajom az egésszel az író stílusa. Nem sikerült megszokni. Zárójelek, idézőjelek, nyakatekert csapongó mondatok. Lehet bennem van a hiba, de én gyakran kaptam azon magam, hogy fogalmam sincs mit olvasok. Le sem tagadhatja Kasztovszky a korát. :)

A történetről igazán nincs mit írni. Van egy földönkívüli a földi űrhajózási programba, aki az otthonát keresi. Köré meg van kerekítve egy szép legenda, az a rész olyan volt mintha mesét olvasnék, tetszett. Azt legalább értettem. :) De amikor az okos, bölcs, öreg tudósok, szakemberek beszélgetnek (a könyv 95%)... nagyon kell figyelni, hogy értse az ember a gondolatmeneteket.

Nem sikerült megfejtenem mi értelme is van igazából a könyvnek. Akinek sikerült írja meg. 5/10.

Maradok a hazai scifi vonalon.

Megvalósult az ember évszázados álma: lehetségessé vált a csillagközi utazás! Jelöltek egész csapatai küzdenek egymással, hogy elfoglalhassák megtisztelő helyüket az első csillaghajó fedélzetén, és ezzel együtt a történelemkönyvek lapjain.
A más bolygókon értelmes lényeket keresni hivatott expedíció indulása előtt azonban elképesztő titokra derül fény. Az annyira keresett földönkívüliek talán már itt is vannak közöttünk, sőt a csillaghajóprogramba is beszivárogtak.
Vajon hányan lehetnek, kik azok, és ami a legfontosabb: mi a céljuk?

Kasztovszky Béla Zsoldos Péter-díjas szerző kiváló elbeszélései után ezúttal regénnyel jelentkezik, melyben azonban stílusának kedvelői nem fognak csalódni: számára mint mindig, most is fontosabbak a technikai csodáknál a velük szembesülő esendő emberek - és idegenek.

A magyar "Ray Bradbury" ma már élő klasszikusnak számít a hazai SF irodalomban. E regényt élete fő művének tartja, mely hosszú évek formálódása után most végre az olvasók elé kerülhet.

 

Mit várok a könyvtől?

Sablon scifinek néz ki ennyiből, úgy hogy nem sokat. Kössön le egy kicsit. :)

"A Tejút átellenes oldalán találtunk rá, a Cyngus spirálkar közepén, hatvanezer fényévre az eredeti Naprendszertől és negyvenötezerre a mi egykori Földünktől. [...] Mert nemcsak ez a Föld került messzire az anyacsillagtól, hanem a mi Földünk és jó pár másik is, bármennyire képtelenségnek tűnt mindez."
Képtelenség és erős homlokráncolása a javából. Ha ez még nem elég, a következő pár fejezet is zavarba ejtően képes összezavarni. Legalábbis engem sikerült. Aztán csak néztem, hogy most mivan. Zseniális.

Kifejezetten nehéz a regényről úgy írni, hogy nem lövöm le a fordulatokat... Szóval van az, hogy a Föld egy vörös óriás körüli pályára kerül, van az, hogy ez a Föld iszonyatos tempóban fejlődik, és vannak akik ezt megfigyelik. Kiemelném, hogy ez az iszonyatos fejlődés tényleg iszonyatos, hetek, sőt napok alatt avul el minden, olyan gyorsan dobják piacra az újabb és sokkal jobb termékeket. "A technológiai szingularitás lényge pont annak elképzelhetetlensége" A csúcsa a Star Trekben megálmodott személyi replikátor, amivel bármit megalkothat magának annak tulajdonosa, így hamar az anyag feletti uralom veszi át a pénz szerepét. Érdekes?

Vannak még a Manipulátorok is. A jó ég tudja mit miért csinálnak, de vannak, és csinálják a balhét. Az, hogy valójában kik, nem lepett meg, valahogy számítottam erre, amikor kiderült, hogy 8000 évvel később vannak, mint kéne.

Szereplő nincs sok, de annál kidolgozatlanabbak. Szófián kívül senkibe nem "látunk bele". Viszont nem értem, ha a nő káromkodik mintha muszáj lenne, akkor a szex elmesélésénél miért finomkodik...

És az MI-k, vagyis az omegák, a szuper inteligens gépek. Saját magukat fejlesztik, az ember már rég nem érti őket sem és az omegák nem is akarják, hogy megértsék őket...

Fordulatos, folyamatosan adagolva az apró információ morzsákat fogja meg az olvasó figyelmét, ahogy kell. 8,5/10. Kötelező olvasmány, akinek tetszett A poszthumán döntés, vagy Robert Charles Wilson Pörgés sagája.

A 100%-os lezárás most is elmarad, mint Botond korábbi könyvében, A poszthumán döntésben, de itt így a jó. Én azt képzelem, hogy pár nappal később eljöttek a Manipulátorok értük. :) Külön jár egy pirospont a fülszöveg írójának. Kicsit zavaró dolog, hogy megint egyes szám első személy, és megint női szemszög, mint A poszthumán döntésben. És kicsit zavaró, hogy magyar helyek, magyar nevek tömkelege.

A regény után néhány oldalas tudományos folyóiratokba illő fejtegetések a történet két legnagyobb témájáról. Feleslegesek...

Egyik pillanatról a másikra történt: 2027-ben a Nap eltűnt az égről. Helyén egy vörös törpecsillag ontja rőt fényét a Föld világos oldalára, míg a halott és fagyott sötét oldal fölött sosem látott csillagképek ragyognak. Az Ugrásnak nevezett jelenség oka ismeretlen, az emberi civilizáció beleremeg a sokkba: a napos oldali országokat menekültek milliói árasztják el, a világgazdaság összeomlik, az emberiség a túlélésért küzd.

A pusztulásból azonban lassan új világ születik. Húsz év múlva a technikai fejlődés soha nem látott ütemre gyorsul, az élet friss és modern, a fiatal generációk számára a régi Föld már csak a legendákban létezik. Kerti Szófia, a genetikailag módosított budapesti lány és társai inkább a jövőbe tekintenek, ahol újabb fordulópont, a technológiai szingularitás várja az emberiséget. Egy esemény, ahol a fejlődés görbéje függőlegessé válik, amely mögé semmilyen előrejelzés nem láthat be, és ahol tudása az embert saját istenévé avathatja.

De vajon valóban független-e egymástól a 2027-es Ugrás és a technikai fejlődés szédítő felgyorsulása, vagy a kozmikus színfalak mögött egy végletekig precíz kísérlet zajlik, melynek alanya maga az emberiség?

A Zsoldos Péter-díjas Brandon Hackett új regényének hősei az általunk ismert emberi létezésen túl is elmerészkednek, hogy választ találjanak a rejtélyekre.

Mit várok a könyvtől?

A Keringés után akartam ezt olvasni, de talán most jött el az ideje, már képes vagyok figyelni egy ilyen "komolyabb" alkotásra is. A Tűzvonalban nem éppen olyan regény amin gondolkodni kell. :)
Szóval, Isten gépei... A poszthumán döntés után Hackettől csak iszonyatosan jót várok.

A titkos mentési akció, amit a fülszöveg ígért átverés. Az utolsó 20-25 oldalra maradt az egész iszonyatosan tömörítve. De már megszoktam. Griffinnél a háború csak egy közjáték amiért többeknek meg kellett szakítaniuk a nyugodt életet, hogy katonásdit játszanak.

Van hős katona, előléptetés, becsajozás, tábornokok dicsőség hajhászása, sebesült katona lábadozása, lerészegedés, titkos küldetés, de igazából semmi történik és mégis magával ragad. :) Nagyszerűen keveri a stílusokat, egyszer tényszerűen mesélő, már-már mintha ismeretterjesztő könyvet olvasnék, viszont ha női szemszögből ír, akkor körül írja a dolgokat, ha férfi katona szemszögéből ír előjön a káromkodás, egyszerűsítés.

7/10-et mindenképpen megér.

A legjobbak közül is a legjobbak
A TENGERÉSZGYALOGOSOK
5. KÖNYV

A Tűzvonalban egy reménytelennek tűnő akció történetét meséli el a második világháború idejéből, megragadva a történések drámaiságát és megmutatva azoknak a férfiaknak a bátorságát, akik részt vettek benne. Két tengerészgyalogos, aki a japánok légi tevékenységeiről küld jelentéseket, egy kis partfigyelő szigeten ragad. Egy különleges mentőalakulatot küldenek, hogy kihozzák őket az ellenség által megszállt szigetről. Izgalmas és magával ragadó történet igazi hősökről, amelyet nem is mesélhetne el más, mint W. E. B. Griffin...

Mit várok a könyvtől?

Egyszer már elkezdtem, de félretettem. Kicsit sok volt Griffin stílusától, majdnemcsak egymásután olvastam az első négy kötetet. Most újúlt erővel, újra bele kezdek.
Azt kell tudni Griffinről, hogy olyan háborús könyveket ír, hogy háború alig van benne. Erősen karakter centrikus, ráadásul sok karakterrel, sok helyszínnel dolgozik. Kicsit unalmas, hogy valaki mindig becsajozik, valakinek mindig van egy magasrangú apja/ismerőse, valaki mindig hős, valakit mindig előléptetnek... de van egy egyedi hangulata.

Több dolog is szól az ellen, hogy írjak a Keringésről. Nagy részét rosz lelki állapotban olvastam, és sok-sok idő telt el két apró olvasgatás között. Ez nem a könyv hibája, és talán ezért az alacsony pontszám.

Ahogy a borító is ígérte időutazás. Igaz nem a leghétköznapibb értelemben (haha), hanem...
A Földet természeti katasztrófa fenyegeti, mit fenyegeti, már el is érte. Minden próbálkozás kudarcba fulladt, de a Társaságok elő állank az időutazással. Ha már a jelenben tönkretettük bolygónkat, ami néhány millió évvel később már biztos begyógyította sebeit. Irány a jövő.
Három időszeletetet tartanak nyitva a nagyérdeműnek, időben a legközelebbi a Firn, utána az Auróra és a legtávolabbi az Éden.
Főszereplő is három van. Nina, Baran és Emilia.

Tetszett, hogy hiába időutazás whatever happened, happened. Tetszett, hogy az időutazást nem használták a jövő megfejtésére. Tetszett Baran története, leszámítva a végét... Tetszett, hogy nincs igazi megoldás.

Nem tetszett a nézőpont váltások. Főleg a végén, amikor már együtt vannak szinte felesleges. Nem tetszett átmenti a jövő megváltozott Földjeire az óvilág megnevezéseit. Nem tetszett az "ufók" belekeverése. Szinte könyörögtem a könyvnek, hogy az idegeneket hagyja ki belőle... Végülis kihagyta, de akkor sem tetszik. Nem tudom elképzelni, hogy az emberiség fenn maradjon több, mint egy millió évig.

Nem igazán akartam pontozni, az elején említettek miatt, de talán 6/10 reális.

A globális éghajlatváltozás nem kímélt senkit és semmit a Földön, átrajzolta a politikai és gazdasági térképeket...

Mindez azonban már a múlt.

Hatalmas időgépek épülnek, amelyeken az emberiség a távoli jövő Földjére költözhet - olyan korokba, ahol a bolygó már begyógyította sebeit, és a termékeny szűzföldeket csak birtokba kell venni. Kezdetét veszi az emberiség legnagyobb kalandja, ám hamar kiderül: nem mindenkinek ugyanaz a célja, az új világokkal.

Egy paleontológusnő, egy újságíró és egy bárénekesnő sorsa fonódik össze a Keringés korokon átívelő világában, ahol új társadalmi kísérletek csapnak össze a pénz hatalmával, és a benyújtott számlákért olykor évmilliók múlva fizetjük meg az árat.

A 2005-ös glasgow-i Eurocon kitöntetett szerzője regényével bebizonyítja, hogy a magyar SF semmivel sem marad el a nemzetközi élvonalban.

A kötet Zsoldos Péter-díjat nyert 2008-ban.

Mit várok a könytől?

Jó kritikákat olvastam róla, de a párhuzamos világok és az időutazás soha nem volt a kedvenc témám. Bizakodom, hogy sikerült számomra is fogyaszthatóan megírni. :)

Azt hiszem, talán fordítva kellett volna. Előbb ezt, és aztán a filmet, vagy néhány hónap szünetet hagyni a kettő között. Most óhatatlanol a filmhez fogom hasonlítgatni.

Öreg és visszavonult maszkos hősök a főszereplők. Az orosz-amerikai viszály közel áll egy atomháborúhoz. Hogy lehet ezt megakadályozni? Meg lehet-e egyáltalán?

Több is, és kevesebb is a filmnél. A karakterek jobban fel vannak építve. A képregény a képregényen belül, ami hátborzongató narrálása a valóságban történő eseményeknek. A fejezetek közti újságkivágások zseniálisak (leszámítva a néhány Ozymandiusost, azokat untam). Amit még hozzá tesz a film történetéhez, az meglehetősen unalmas és érdektelen, gondolom nem véletlenül hagyták ki belőle. :)

Nem győzött meg túlságosan. Nem sok külömbség van a film és a képregény közti végjáték között, de a filmé határozottan jobban tetszik. 7/10. A képregény nem lesz a kedvenc műfajom...

A képregény műfajának legismertebb és legelismertebb alkotása. Az egyetlen képregény, amely szerepel a Time magazin “A 100 legjobb angol nyelvű regény 1923-tól napjainkig” listáján, az utóbbi mintegy száz év legnagyobb angol és amerikai íróinak társaságában.

A WATCHMEN az a fajta mű, melyet újra és újra elolvas az ember, és minden olvasáskor újabb részleteket fedez fel; egyedülállóan izgalmas, olvasmányos, és képregényhez illően szemet gyönyörködtető alkotás, mely megváltoztatja gondolkodásunkat a világról, történelemről, és olyan el nem múló, mély benyomást hagy maga után, ami csak a legnagyobb irodalmi művek sajátja.

A WATCHMEN cselekménye a nyolcvanas években játszódik egy alternatív, a nukleáris háború szélére sodródott Amerikában, ahol néhány törvényen kívül helyezett, többnyire kiöregedett és cseppet sem hősies “szuperhős” azzal szembesül, hogy valaki rájuk vadászik. A képregény egyszerre sci-fi remekmű, politikai parabola, és a pszichológiai realizmus páratlan alkotása.

A Watchmen nemcsak lélegzetelállító olvasmány, nemcsak a képregények képregénye, de a modernkori irodalom egyik meghatározó alapműve is.

Figyelem, Ha eddig a képregényt bármilyen előítélettől eltelve "komolytalan", csak "gyerekeknek való", "értéktelen" műfajnak tartotta, ideje, hogy megismerkedjen a WATCHMEN világával. Biztosra vesszük, hogy megváltozik a véleménye!

Mit várok a képregénytől?

Megmondom őszíntén számomra idegen műfaj a képregény. De elért engem is a marketing gépezet és a hype. :) Úgy gondoltam a film megnézése előtt akarom elolvasni, de szerencsére ez elmaradt. Szerencsére, mert a kritikák szerint aki olvasta annak nem fog tetszeni. Szerdáig csak kibírom valahogy még, aztán meglátom.
Talán leköt majd, nagyon nehéz (szokatlan) a szöveghez hozzá nézni a képeket is. :)

Leszámítva, hogy a fülszöveg fele hazugság, pontosan azt kaptam amit vártam. A gonosz holnista Macklin tábornok nem kezdi el gyilkolni tervszerűen a postásokat. Legalábbis én nem találkoztam ilyen konkrét utalással. Még ha így is lenne, hatalmas spoiler lenne, mert Macklin eléggé a vége felé kerül a képbe.

Felüdülés volt nem első szám első személyben íródott regényt olvasni (Monstrum, Darázsgyár, Tűzfal, A poszthumán döntés mind E/1-ben írt), bár Gordon Krantz szemszögén kívül semmit nem láthatunk.
Szóval Gordon Krantz, egyszerű vándor. Járja a falvakat, ahol kevés ételért és eszközökért cserébe színészi tehetségével szórakoztatja az embereket. Egy kevésbé szép napon néhány fosztogató bandita ellopja fontos, túlélésre szükséges felszereléseit, és a bosszútól hajtva menetelt utánuk. Eltévedt és rálelt a postafurgonra. Megszületett az Újjáalakult Egyesült Államok meséje.
Eleinte a túlélés hajtotta bele a hazugságba, majd már nem tudott, vagy inkább nem akart kikeveredni belőle. Legfőbb mantrájává vált a "Ki vállalja a felelősséget?". Hatalmas (sablonszerű) fejlődésen megy keresztül. Folyamatosan elmélkedik a múlton, a jövőn, és az odavezető úton. Az emberek hittek benne és idealista lévén nem hagyhatta, hogy a reménytől megfossza az embereket. Tovább menetelve faluról falura postahivatalokat állított. Majd ez átcsap a barbár holnista hódítók elleni harcokba.
Ne értse félre senki, Krantz nem vezet senkit csatába, csupán egy eszmét ad az embereknek. Idealista, fájdalmasan.

A környezet eléggé szürke, komor, lehangoló, eleinte. Valahogy a végére elfelejti az író. Krantz-on kívül más igazán kidolgozott karakter nincs, szinte folyamatosan cserélődnek a mellékszereplők.

A vége kicsit túl rózsaszín a világhoz képest, de hiszem, hogy nem létezik happy end, csak befejzetlen történet. :) 7,5/10. Félek a filmes feldolgozástól. Ez így ebben a formában nem vászonra vihető, csak drasztikus változásokkal.

Kétezer-tizenháromban járunk. A civilizációt elpusztította a Nagy Háború. A gépek megsemmisültek, a modern kor technológiája feledésbe merült. Az Egyesült Államok helyén csak elszigetelt városok maradtak, néhányuk felett Macklin tábornok uralkodik.

A túlélők egyike, Gordon Krantz, menekülve a sugárzás elől, a nyugati part felé tart. Útközben ráakad egy postafurgonra és egy postásegyenruhára, s ezt kihasználva, fedél és élelem reményében postásnak adja ki magát. Az általa kézbesített küldemények a bizakodás és a múlttal való kapcsolat jelképévé válnak, főleg, miután Krantz postai hálózat szervezésébe kezd.

Macklin tábornok azonban gyilkolni kezdi a hírvivőket, hiszen ők a régi államiság jelképei. Egy olyan államé, amely nem tűrheti a zsarnokokat. Ám a reményt jelképező megfakult uniformis rendkívüli erővel hat az emberekre, amin fellelkesedve Krantz szőni kezdi álmát egy újjászülető nemzetről.

Feszültséggel, szorongással teli regényt írt David Brin a harmadik világháborút követően káoszba és barbarizmusba süllyedt emberiségről, amely csak lassan ébred rá, hogy a fennmaradás érdekében vállalnia kell a felelősséget önmagáért.

Mit várok a könyvtől?

Még nem volt szerencsém poszt-apokaliptikus témával foglalkozó regényhez, de a téma érdekel; több világ is egészen megnyert magának (tv-n, és számítógép játékban). Már beleolvastam, és felüdülés a Monstrum után, sokkal olvasmányosabb, ráadásul már most együttérzek a szerencsétlen Gordonnal. :) Szóval egy jó kis komor hangulatú történetet várok, ami illik a poszt-apok. környezethez.
A könyvből film is készült. Ha nagyon fog tetszeni a könyv, lehet megnézem majd azt is.

Végre sikerült magam átrágni a könyvön... hatalmasat csalódtam benne.

Vadim Konsztantyin bonyolult életébe csöppenünk bele. Gyerekkori barátja, Roy Rolkin, a Cseka őrnagya beveszi egy kormányszintű összeesküvésbe: Koba tábornok egyik hasonmását kell alakítania. Ha csak ennyi lenne, és izgalmas politikai regény lenne, nem lenne semmi baj, de Vadimot kinevezik felügyelőnek, áthelyezik Moszkvába és kap egy megoldandó gyilkossági ügyet. A gyilkost mindenki csak úgy emlegeti, hogy a Monstrum, mert ilyen dolgokra csak elmebeteg képes.

Nem hangzik rosszul, ugye? Pedig az, vagy legalábbis nem jó. Lehet, hogy bennem van a hiba, de nagyon döcögős az egész történet. Szinte minden fejezet végén van egy apró csúcspont, ami következő fejezet elejére teljesen eltűnik, nem ritkán ugrunk az időben, változik a helyszín; minden fejezet eleje leírás, ami engem mindig kizökkentett a cselekményből. (51 fejezet van :) ). Egy másik hiba, az orosz hangulat hiánya. Nem olvastam túl sok Oroszországban játszódó könyvet, de Lukjanyenko (Őrség-tetralógia) könyveiben hibátlanul átjön Oroszország, a Monstrumban nem. Két oka is van: az angol író stílusa (francia, angol, latin kifejezéseket ad a szereplők szájába), és a magyar fordítás (érezhető, hogy minek kéne a szövegben lennie, néha magyartalan, néha ellentmond magának két sor).
Nem tetszett még, hogy Vadim gyakran kiszól az olvasónak "testvéreim" felkiáltással. Vadim... ha már eszembe jutott. Alkoholista, drogozik, három nővel is kavar, de egy negyedik után sóvárog, és a végén még a rendőrségi jelvényét is elvenném, mert gyilkossá válik. Ezzel semmi gond, de ilyen ember ne akarjon senkit (leginkább ne az olvasót) kioktatni, meg nála nagyobb dolgokról filózófálni.
Nem tetszett, még, hogy szinte az összes szereplő volt gyanusított, mint valami rossz krimiben, mindenkire ráíllet a profil, de végül a legártatlanabbnak tűnő személy lett a gyilkos.

Az alapok: az anarchista-kommunista népfront (pff) és a nacionalista nemzeti demokrácia hívei (pff) közti polgárháború után a nacionalista koalíció kerül hatalomra. Na nem ilyen rózsaszín, a jó fiúk-lányok az anarchisták és a kommunisták, mert ugye a másik fél újra életrekeltette a Csekát, vonatokon viszik az amnesztiában reménykedő anarchistákat, stb, stb. Vadim, össze-vissza csapong a két oldal közt (volt felesége, aki egy anarhista tábornok, is bonyolítja a történetet), mikor milyen kedve van, mikor ki ellen talált valami bizonyítékot. De miért lenne bármelyik oldal is jó? Ez a kérdés csak a végén jön elő Vadimban, ez tetszett.

A szereplők közül, Vlagyimir Iljics Lenin, a macska nagyon eltalált, bár gondolom nem kell egy macska életre keltéséhez túl sok tudás. :) Ilja Dronszkij Vadimmal ellentétben normális rendőr, teszik a dolgát, a végére egészen megszánja főnökét. Roy Rolkin, a cseka őrnagy is jól megformált karakter, kegyetlen, tenyérbemászó alak, Vadim barátja. Ez a barátság jó párszor megmenti Vadim életét. Julia, Vadim (volt) felesége sablon, gonosznak van lefestve, de nem az, végül persze az lesz. 

Kicsit össze-vissza csapongó lett, sajnálom :) 5/10, nem adom fel, de egy kicsit most pihentetem Vadimot.

Nem sok információt találtam róla. 1931 július 22-én született, a 60-as, 70-es években forgatókönyv íróként dolgozott a filmiparban. Jó pár klasszikus sorozatban és filmben benne van a keze, de ez az időszak számomra egy nagy fehér folt. Amit angol cím alapján felismertem: Az Alfa holdbázis, A szent, Mission:Impossible, a wikipedia még kiemeli néhányat.

Első könyve 1977-ben jelent meg. Nem volt túl aktív, de maradandót alkotott a Vadim trilógiával. Nem rég, 2008. április 28-án halt meg.

Megjelent könyvei:

Constantin Vadim trilógia

• Monstrum (Monstrum)
• The Fortune Teller (A jövendőmondó)
• Vadim (Vadim)

Emlékiratai

• World's End
• White City

Egyéb regényei

• A Spy at the Evening
• Shadow of the Wolf
• The Fall of the Russian Empire
• The House of Janus
• The House of Eros
• Walking the Shadows

2015-ben járunk. Oroszországot darabokra szaggatta, és a káosz szélére sodorta a polgárháború. Jelcin és liberális utódai már eltűntek a politika süllyesztőjében, a valódi hatalom most a Cseka vezetője, Leonyid Koba kezében van. A melankóliára hajlamos alkoholista rendőrt, Konsztantyin Vadimot az isten háta mögötti Murmanszkból Moszkvába rendelik, hogy találjon meg egy brutális sorozatgyilkost, aki megcsonkított nők holttesteit hagyja maga után.

A hatalomnak azonban más céljai is vannak Vadimmal. Amíg a nyomozó előtt feltárul Moszkva igazi arca, a háttérben sötét politikai alkuk köttetnek, és a titokzatos Monstrum már a következő áldozatára vadászik.

Az elismert angol történész, Donald James regényét a kritikusok olyan klasszikus thrillerekkel emlegetik együtt, mint A bárányok hallgatnak vagy a Gorkij Park.

"Az év krimije!" - The Times

"A monstrum tökéletesen ötvözi a bűnügyi történetet, a politikai krimit és a pszichothrillert." - Minneapolis Star Tribune

Mit várok a könyvtől?

Sokmindent, de leginkább Andy McNab-szerű realizmust.

Volt már egy a hónapban (itt), most kiegészítem, ezután ígérem havi egy ilyen bejegyzés lesz csak.

Iain M. Banks: A játékmester
Iain M. Banks: Emlékezz Phleblasra
Iain M. Banks: Holtpont
Iain M. Banks: Fegyver a kézben
Iain Banks: A darázsgyár
China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás
László Zoltán: A keringés
Pierre Boulle: A majmok bolygója
Anthony Swofford: Bőrnyakúak
L. Ron Hubbard: az egész Földi küldetés sorozat (10 könyv)
Robert Crais: Voodoo folyó
Robert Crais: Rémálmok városa
Philip Kerr: Vakmerő terv
Philip Kerr: Kaland a világ tetjén
Ian Watson: Nehéz kérdések
Ian Watson: Az úr világa

Nem vagyok normális, marha sok pénzt elszórtam most könyvekre, de legalább egyiket sem teljes áron vettem. :P

Régóta ülök rajta, de nem akartam úgy kirakni, hogy előtte nem olvasom el még egyszer. (az post időzítését sikerült elszúrni, bocsi)

A távoli jövőben az emberiség benépesíti a világegyetemet. Három nagyhatalmú Oroszország, Japán és az Egyesült Államok köré kiépülő csillagközi állam, ha úgy tetszik birodalom létezik. A háborúk eszközei Zakuk és Titánok, hatalmas robotszerű gépek, a'la Battletech, csak itt sokkal hitelesebb, nem pár száz méterről lövik egymást.

A történetről annyit, hogy Pearl Harbor modern köntösbe öltöztetve. Támadás éri az oroszok egy marsi gyárát, hőseink túlélésének esélye a nullával egyenlő, de harcolnak, utolsó emberig.

Igazából egy nagyobb volumenú projektnek indult, beismerten a Battletech mintájára. (politikai cselszövéses, akció keverék). Csak sajnos megrekedt. 8/10, mert nincs folytatás:P

A tovább mögött elérhető az egész mű!

Milyen is egy kissé zakkant fiú szemével nézni a világot? Megvadult nyulakkal bírkózni, rituális keretek között állatokat öldösni? A család igazán őrült tagja, aki többek között kutyákat gyújt fel, megszökött az elmegyógyintézetből, és hazafelé tart a szigetre öccséhez, akivel rendszeresen beszél telefonon.

A cselekmény alapja a dolgos mindennapok közbeni visszaemlékezések: a gyerekként elkövetett gyilkosságokra, meghatározó eseménykre. A karakterek brilliánsak, gyakran úgy éreztem, hogy nem is őrült Frank, csak annyira inteligens, hogy senki nem érti meg. Ilyenkor általában a következő jelenet visszazökkent, egyáltalán nem normális a srác.

Beteg egy történet, beteg szereplőkkel, beteg végkifejlettel. És, hogy mi az a misztikus darázsgyár? Én azt mondom, nem több egy erős női megérzésnél. 7/10. Mindenki olvassa el, megéri!

"Két évvel azután, hogy megöltem Blyth-t, meggyilkoltam Pault, az öcsémet - de egészen más és jóval alapvetőbb okokból, mint amiért Blyth-t eltettem láb alól -, egy évvel később pedig kinyírtam az unokahúgomat, Esmereldát, többé-kevésbé egy hirtelen ötlettől vezérelve. Eddig ennyi. Három. Már évek óta nem öltem meg senkit, és nem is tervezem soha többé. Akkoriban éppen ilyen korszakomat éltem."

Az apjával egy skót falucska mellett egyedül élő 16 éves Frank története bombaként robbant be a nyolcvanas évek brit irodalmi életébe. Egyes kritikusok kegyetlensége és naturális ábrázolásmódja miatt támadták A Darázsgyárat, mások az egekig magasztalták, és szerzőjében egy kivételes fantáziával, lenyűgöző stílusérzékkel megáldott új tehetséget láttak.

Iain Banks első regénye azóta is megosztja az olvasókat, de ennek ellenére a tekintélyes angol napilap, a The Independent szavazásán A Darázsgyárat a huszadik század 100 legjobb regénye közé választották.

"Zseniális regény, őrült és groteksz." - New Statesman

"A kortárs brit irodalom egyik legkarakteresebb, legerőteljesebb és legmeghatározóbb képviselője." - Time Out

"Egy rakás szemét!" - The London Times

Mit várok a könyvtől?

Túl nagy a hype körülötte, vagy nagyon fog tetszeni, vagy nagyon nem. (milyen meglepő... :) ) Banksnak érdekes stílusa és humora van, igaz eddig csak egy scifit olvastam tőle. Ez nem az. Vékonyka kötet, hamar kiderül milyen, de nem várok tőle világ megváltást, úgy kisebb a csalódás.

Nick Stone a pénzért bármire képes, a Cég (valami nemzetbiztonsági hivatal lehet) nem fizet eleget, ezért hajlandó kétes megbizatásokat is elvállalni, főleg mióta egy kislány pszichológiai kezelését kell fizetnie. A kislány, Kelly, akinek néhány éve végig kellett néznie ahogy szüleit kivégzik poszttraumás stresszben szenved. 1999 decemberében Helsinkiben Nick és amatőr csapata Valentyin Lebegy az orosz maffia egyik nagyfőnökének elrablását hajtották végre, aminek az lett a vége, hogy a csapat nagy részét lelőtték. Nick kénytelen volt elengedni Lebegyet, aki pár nappal később egy visszautasíthatatlan ajánlattal keresi meg. Kellett a pénz...

A feladat egyszerű, jussanak be egy házba, ott másoljanak le néhány adatot, majd azt hozzák vissza. Nick társa ezúttal sem egy profi, Tom, soha nem csinált még hasonlót sem. Tom informatikus, hacker ha így jobban tetszik. Nick és Tom közös múltjuk tisztázása után repülnek Finnországba, ahol még mindig hideg van...

Sajnos a történet egész eddig egyszerűen halad előre, bár Nick Stone valószínüleg ezt egy kicsit másként gondolná. :) Az első meglepetés bőven a könyv második felében éri az olvasót, amikor a "hosszú" előkészítés után az akció kudarcba fullad. Innentől szinte folyamatos fejkapkodás.

Fogalmam sem volt mi fog történni.

Nick pár nap múlva büdösen és mocskosan már Észtországban fagyoskodik. (Az egész könyvet átjárja a hideg északi szél.) Észtország... hideg, koszos, romos, szegény ország, durva kontraszt a finn gazdagság után, szinte mellbe vágó. Nem hiányozhatnak az oroszok sem, akik sokan vannak, és mindegyiküknek egy célja van: még több pénz. Nick sikeresen beleesik a nagyok játékába. Kisebb-nagyobb bunyók után, sebzetten és pár kilazult foggal Nick tovább menetel célja, a sok pénz felé. Ha más nem is, egy valamit lehet tanulni a történetből: sose bízz egy oroszban, meg úgy általában senkiben sem. Végül persze kiderül ki kinek az oldalán van, viszont a végjáték nem túl megszokott, nem is happy end, nem is sad end, inkább csak vége egy újabb nehéz napnak, hónapnak, kezdődik a következő.

Akárhogy is próbálom magamban lepontozni, nem megy. Talán pár nap múlva máshogy fogom gondolni, de ez most 8/10. Az egyetlen negatívum, hogy nagyon-nagyon hosszú a könyv eleje.

Gondoltam mivel úgysem tudok minden nap kiolvasni egy könyvet, ritkák a bejegyzések ezen a blogon, bevezetem azt, hogy az éppen aktuálisan olvasott könyv írójáról összedobok egy rövid szösszenetet.

Szóval Andy McNab 1959 december 28-án született Londonban. Anyja egy kórház lépcsőjén hagyta, így nevelőszülőknél nőtt fel. Piti bűnözés, letartóztatás, majd 16 évesen beállt katonának. Életének ezen szakaszáról részletesen ír a Bevetésre készen (Immediate Action) című könyvében, szóval ezt átugrom. Őrmesterként szolgált az első Öbölháború idején egy nyolc fős egység élén. Ez volt a híres Bravo Kettő Nulla őrjárat, ami egy kis túlzással, de katasztrófába torkollot (azért mondom, hogy kis túlzás, mert háború idején katonák halnak meg). Erről első könyvében, a Hívójele: Bravo Kettő Nullában (Bravo Two Zero) ír. (Akit érdekel a témában több könyv is született, ha csak a polcomra nézek, akkor Michael Asher: The Real Bravo Two Zero és Chris Ryan: The One That Got Away.)

A hadsereg után sokfelé volt szükség szakértelmére: az MI6 újoncainak okatatott gerillahadviselésről, újságírókat képzett ki háborús körülményekre, több film készítésénél vett részt, mint különleges technikai tanácsadó.

És hogy miért ilyen homályos a kép róla? "He's in shadow for his security, as he is wanted dead by some terrorist groups." - "Saját biztonsága érdekében árnyékban él, mivel néhány terrorista csoport meg akarja ölni." (bocs, ha nem pontos a fordítás, de lényeg benne van.) Ebből adódóan a fotókon nem felismerhető, akárhányszor TV-ben szerepel arcát elhomályosítják, kikockázzák, hangját elváltoztatják.

Az oroszok az igazán kemény fiúk. Szergej szerint, ha a dolog nem úgy sül el, ahogy elterveztük, szerencsésnek mondhatom magam, ha lelőnek a szálloda halljában. Ha elfognak elvisznek valami isten háta mögötti helyre és széthasítanak. Kifordítják a beleimet, és a mellemre rakják, hogy legyen mit bámulnom, mint egy kosár frissen fogott angolnát, az alatt a fél óra alatt, amíg kimúlok. Ilyesmi megtörténhet, magyarázta, ha az ember az orosz alvilággal került szembe, de nem volt választási lehetőségem. Nagyon kellett a pénz...

Helsinki, 1999. december. Nick Stone az SAS egykori tagja, jelenleg az angol hírszerzés különleges ügynöke, jól képzett, leleményes, könyörtelenül kemény - és nagy szüksége van pénzre. Jól fizető munkát vállal. El kell rabolnia és Szentpétervárra szállítania egy csecsen maffiavezért. Stone azt hiszi, ezzel egyszer s mindenkorra megszűnik minden gondja. De a bajok csak most kezdődnek. Stone szembetalálkozik az orosz alvilággal, ahol piti kis bűnözők uralkodnak a sivár vidék felett, és ahol kérlelhetetlen ellenségeket szerez magának. Az oroszok betörtek a Nyugat legtitkosabb katonai számítógéprendszereibe. Az amerikai és a brit titkosszolgálat ádáz harcot folytat ellenük. A maffia mindenre elszántan várja az alkalmas pillanatot....

Mit várok a könyvtől?

McNabtól olvastam már két könyvet, a Bevetésre készent (Immediate Action), és a Távirányítást (Remote Control). A Bevetésre készen, McNab a SAS-nál eltöltött éveiről szól. A Távirányítás már fikció, de az utolsó pillanatig feszült, fordulatos, gyomorforgatóan részletes akció-thriller. Nem várok kevesebbet a Tűzfaltól sem, főleg, hogy az oroszok is a képben vannak.

A regény egyedisége (legalábbis én még nem találkoztam ilyennel), hogy egyszerre két személy szemszögéből követjük az eseményeket. Első szám első személyben. Eleinte talán kicsit zavaró lehet, de meg vannak az apró stílus beli különbségek a nő és férfi, Nicole és Eliott naplójában, ráadásul a nő néha annyira logikátlan, hogy pont az az életszerű. :)

A helyszín a Tau, a Föld egyik távoli kolóniája, több évtizednyi távolságban. Egy csodálatos, színes világ. Szinte idilli, poszt-cyberpunkszerű környezet, ahol egy csip segítségével gondolati úton elérhető globális információs hálózat, ahol mesterséges intelligencia csippet ültetnek egyesek a fejükbe.

Megmondom (írom) őszintén, cyberpunk regényt vártam, de valami sokkal jobbat kaptam. Nem egyszerű róla írni, nem egyszerű olvasmány. Eleinte személyes, majd lokális (értsd: bolygószintű), majd globális (értsd: csillagközi) problémák gyűrűznek egymásba. Pont ahogy szeretem. Apró negatívum, hogy kár volt visszatérni a személyes szintre. :) Mindkét szereplőnk, hiába férj és feleség, teljesen külön utakon sodródnak. Sodródnak, mert sokkal nagyobb erő keveri és osztja a lapokat. Az arctalan ellenség, akinek a létezését én teljesen kétségbe vonom, és poszthumánok, akik nem biztos, hogy a helyes döntést hozták meg.

Brilliáns, fordulatos, megdöbbentő, elgondolkodtató. 8/10. Többet akartam rá adni, de úgy gondolom előbb kellett volna befejezni, vagy legalább nem így. Ennek ellenére A poszthumán döntés egy nagyszerű könyv, bátran ajánlom a scifi műfaj rajongóinak.