A regény egyedisége (legalábbis én még nem találkoztam ilyennel), hogy egyszerre két személy szemszögéből követjük az eseményeket. Első szám első személyben. Eleinte talán kicsit zavaró lehet, de meg vannak az apró stílus beli különbségek a nő és férfi, Nicole és Eliott naplójában, ráadásul a nő néha annyira logikátlan, hogy pont az az életszerű. :)
A helyszín a Tau, a Föld egyik távoli kolóniája, több évtizednyi távolságban. Egy csodálatos, színes világ. Szinte idilli, poszt-cyberpunkszerű környezet, ahol egy csip segítségével gondolati úton elérhető globális információs hálózat, ahol mesterséges intelligencia csippet ültetnek egyesek a fejükbe.
Megmondom (írom) őszintén, cyberpunk regényt vártam, de valami sokkal jobbat kaptam. Nem egyszerű róla írni, nem egyszerű olvasmány. Eleinte személyes, majd lokális (értsd: bolygószintű), majd globális (értsd: csillagközi) problémák gyűrűznek egymásba. Pont ahogy szeretem. Apró negatívum, hogy kár volt visszatérni a személyes szintre. :) Mindkét szereplőnk, hiába férj és feleség, teljesen külön utakon sodródnak. Sodródnak, mert sokkal nagyobb erő keveri és osztja a lapokat. Az arctalan ellenség, akinek a létezését én teljesen kétségbe vonom, és poszthumánok, akik nem biztos, hogy a helyes döntést hozták meg.
Brilliáns, fordulatos, megdöbbentő, elgondolkodtató. 8/10. Többet akartam rá adni, de úgy gondolom előbb kellett volna befejezni, vagy legalább nem így. Ennek ellenére A poszthumán döntés egy nagyszerű könyv, bátran ajánlom a scifi műfaj rajongóinak.
